Egy éjszaka béka brekegése zavarta meg a kolostor kertjében
imádkozó szerzetest. Megpróbált nem a brekegésre figyelni - mindhiába.
Elfutotta a méreg, és rákiáltott a békára:
- Csönd! Imádkozom!
A szerzetes kérése - mivel szent ember volt - meghallgatásra talált az
égben. Minden teremtmény nyomban elnémulva adta meg neki az imához
szükséges csendet.
De ekkor egy hang zavarta meg a barát imáját. Belülről jött, a
lelke mélyéről:
- És ha Isten ugyanolyan szépnek találja a béka brekegését, mint a
te zsoltáros imádat?!...
- Mi tetszhet már az Úrnak egy béka brekegésében? - válaszolta
a szerzetes kelletlenül. De a hang nem csitult el:
- Akkor miért teremtette az Isten a békát ilyen hanggal?
A barát elhatározta, utánajár a kérdésnek. Odaszólt a békának:
- Brekegj!
A béka teljesítette a parancsot, hamarosan a környék összes békája
csatlakozott hozzá, koncertjük betöltötte az éjszakát.
A szerzetes hallgatta, hallgatta a késő békazenét, egyre szebbnek
találta, harmonikusan illett a holdfényes éjszakához.
Amikor felállt, hogy cellájába menjen, még egyszer hallani vélte a
hangot a lelke mélyéből:
- Régen nem voltunk már ilyen meghitten együtt.....
- súgta fülébe a Teremtő.....